Egy csodálatos 9 órás buszút után reggel 7 körül megérkeztünk Mancorába, északra. Itt is rengeteg a mototaxi, fogtunk is egyet, hogy vigyen a szállásra. Mivel korán itt voltunk, ezért kb. még csak a portás volt fent. A 13-as vagy a 14-es szobát foglaltam le, mert azt mondták a Rolandék (ők kb. egy hónapja voltak ugyan itt), hogy azok nagyon jók. Hát persze ma még nem tudják odaadni, majd holnap, de addig is megkaptunk egy olyat, ami a tengerre néz. Viszont a mostani szoba elég rusztikus, betonból van az éjjeliszekrény meg az ágy is. :D A 13/14-es szoba egy új szárnyában van a szállónak, és azok nagyon pöpecek, majd holnap meglátjuk.
A szálló egyébként közvetlenül a tengerparton van, most is itt döglök a napozóágyon. A víz is nagyon jó, nem hideg és nem is meleg, hullámzik, de nem olyan hű de nagyon.
Ebédre gyümölcsöket ettünk, nagyon durva, 4 darab banánért 70 forintot fizettem, és kurva jó íze van! Egy óriási mangó is kb. 100 forint. A szállodában is lehet kajálni, de elég drága, úgyhogy vacsorázni is majd elmegyünk valahova.
Máncora tényleg egy nagyon kicsi város, 100%-ig a turizmusból élnek. Rengeteg a kis szálloda, bár, étterem stb. A parton kerülgetni kell a sok fagyi meg napszemüvegárust, de például rengeteg ló is van, ha valaki a tengerparton szeretne lovagolni.
Este még kimentünk vacsorázni, aztán bambultunk ki a fejünkből a szálló napozóágyain. Mostantól nem lesznek olyan hosszúak a bejegyzések, mert nem áll szándékunkban ezentúl semmit se csinálni. Csak feküdni a napon meg úszkálni az óceánban.

Location:Panamericana Norte,Máncora,Peru
na hali!
VálaszTörléstudtok élni!!!!!!!!!!!!! én is AKAROK napozni az óceánparton.
itthon -5 fok van éjjel nappal 0, és egy csomo megyében esik a HÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!
itt minden ok, jol vagyunk,megyek a dolgozdába.
képeket küldjél, akkor jobban érzem majd magam.
pihenjetek sokat, vigyi magatokra
millio pusza anya
Sziasztok vándorok! :)
VálaszTörlésHáát valóban tudtok élni, bár a jó kis buszutakat annyira nem irigylem, bár megérte, az nyilvánvaló. De azért szégyeld magad Lacuskám, hogy van képed felrakni egy ilyen képet!?!! :) Ne haragudj, de ahogy anyud is írta, itthon szakad a HÓ!!!!!! :S Na de persze ti élvezzétek ki a sok napsütést és a jó kis sós vízet!! :)
Jaa, és miután hazajöttök tervbe van véve egy kismaros, na meg egy megaparty! :)
De addig is pihizzetek sokat és vigyázzatok magatokra!!
Sok puszi a hidegből! :)
Kitti