2011. február 5., szombat

0. nap

Azért írtam 0. napnak a bejegyzés címét, mert kicsit az ideérkezésről akarok írni.
Leszálltunk a repülőről, át kellett menni a bevándorláson, kaptunk pecsétet az útlevélbe, aztán át kellett még menni a vámon, de minden rendben ment. Kint a kijáratnál már várt a taxis is meg a Roland meg a Marion is. Őket a hajóról ismerjük, ott cruise managerek akik az utasokat segítik. Egy taxival jöttünk be a szállásra, ami egy Miraflores nevezetú kerületben van - ez a legbiztonságosabb környék tele turistákkal. A kocsiban megbeszéltük, hogy ma 9:30kor idejönnek aztán megyünk várost nézni, megmutatnak pár dolgot, aztán még kell vennünk is néhány dolgot - pl. kislakat, mert azt totál elfelejtettük otthon, meg pénzt is kell váltanunk. Szóval egész nap elvileg együtt leszünk, mondták hogy tudnak jó helyet ebédre is meg vacsira is, persze olyat ahol kb. csak hal van. Mondtuk hogy mi évente 2x eszünk halat, de erre azt válaszolták hogy itt teljesen más, úgyhogy majd meglátjuk...
Még visszatérve a taxira, nagyon durva volt. A kis perui úgy fel volt spanolva, hogy rohangált jobbra balra, ide-oda tette a csomagjainkat, közben meg röhögött. Olyan volt mint vmi törpe... :D. A forgalomról annyit, hogy mindenki előbb nyomja a dudát mint kiteszi az indexet, mennek mint az állat jobbra-balra de viszont nem gyorsan, úgyhogy nagyjából biztonságos.
Na aztán a taxi letett itt a szállás előtt, ami elég jó, semmi különös, van egy kis szobánk, a fürdő közös egy másik szobával, de szerintem abban most nincsenek. A nő aki fogadott nem nagyon beszél angolul, úgyhogy kénytelen voltam elővenni a hatalmas spanyol tudásom, de megértettük egymást. Kérdeztem tőle pár infót is ilyen buszjáratokról meg ilyenek, de akkor már nem értettük egymást. Remélem a nappali recepciós olyan aki keni vágja az angolt.
Most reggel fél 8 van itt, engem már kidobott az ágy meg amúgy is sokszor keltem fel az este. Hol arra hogy kurva melegem van, hol arra hogy fázom. Az időjárásról annyit hogy már most 21 fok van.
Megpróbálok még aludni egy kicsit, majd ma este vagy holnap reggel jövök a napi beszámolóval.

2 megjegyzés:

  1. hali!
    nagyon jok ezek a beszámolók!!
    irigylem a 21 fokot, habár ma itt is 10 fok körül volt az idő.
    örülök, hogy minden ok,kiváncsi vagyok a halételekre.lehet hogy mire hazajöttök kopoltyútok lesz?!
    várjuk a következő bezámolót millio puszi
    anya

    VálaszTörlés
  2. Halihó! :)

    Elsőként fontos megjegyeznem, hogy remek találmány ez a blog!! :) Nagyon jó olvasgatni a storykat! Taxis bácsi különösen hatalmas lehetett!! :):) Kár, hogy nem vittél kamerát, mert azért ezt megnéztem volna... :) Na de mindegy! De nagyon örülök, hogy minden rendben volt és hogy simán kiértetek, meg minden! :) Amúgy itthon már az egész Ferihegy tőletek "zeng", meg, hogy kijutottatok, meg, hogy milyen aranyosak voltatok, jaaa, és üdvözöl a Lufthansa jegyiből az Évi, és jó nyaralást kíván!:)
    Másrészről én is! Érezzétek nagyon jól magatokat és sok-sok élménybeszámolót kérünk! :)
    Take care!!
    Sok puszi!!

    VálaszTörlés