Délelőtt elindultunk kicsit jobban felfedezni Limát. Megkérdeztük a szálláson, hogy milyen lehetőségeink vannak a közelben. Egyébként nincs itt vidámpark, az állatkert pedig messze van, valahol a reptér közelében. Úgyhogy ezt a két lehetőséget kizártuk. Helyette elmentünk Huaca Pucllana romjaihoz. Ez a rész kb. i.sz. 400 körül volt lakott, a kultúra nevét senki nem tudja, így limai kultúrának hívják. Egy jó nagy sárból épült piramis a középpontja, plusz fennmaradt pár kisebb része is. Még jó, hogy itt soha nem esik, max. csak szemerkél - tegnap kb. 5 percet szemerkélt az eső - különben a sár nem maradt volna fenn 1600 évig. A limai kultúra nagyon közel állt a tengerhez és a holdhoz, mivel ezt a két dolgot hitük szerint nőnek ábrázolták, ezért előszeretettel áldoztak fel időnként 12-25 év körüli lányokat, természetesen a legszebbeket, hogy kedveskedjenek az isteneiknek. Találtak egy hatalmas vázát is, persze darabokra törve, amit 7 hónapig tartott restaurálni.
A túra után visszamentünk a Kenendy Parkhoz, ebédeltünk, majd beültünk a Starbucksba Frappuchinozni, meg netezni. Szeretjük ha kávézás közben a wifit is tudjuk használni.Úgy volt, hogy fél 6-tól elmegyünk egy kis egyórás túrára itt Miraflores kerületben, de mire odamentünk betelt, így inkább legyalogoltunk megint Larco Marhoz, ami a tengerparti sziklára és sziklába épített bevárásló és szórakoztató központ. Itt ebédeltünk a Rolandékkal még első nap. A kilátás megint nagyszerű volt, ott maradtunk egy kicsit körbenézni, bámultuk a tengert és megállapítottuk, hogy mint sok minden itt Peruban, bizony ez is nyugtatóan hat az idegrendszerünkre.
Sötétedés után indultunk vissza, betértünk megint a Starbucksba, hogy megvegyük a gyűjteménybe a bögréket, Limásat meg Perusat is, csodálatosan néznek ki. Aztán még lefotóztuk a következő plakátot:
Igen-igen, sajnos március 11-én lesz, ugye mi meg 7-én indulunk innen. Igazán jöhetett volna egy héttel korábban, azért nem semmi lett volna a világ másik felén pont elkapni egy Tiesto koncertet. Sebaj, majd talán az idei Balaton Soundon.
Most már a szálláson vagyunk, éppen Pisco Sourt iszogatunk és várjuk hogy teljen az idő és induljunk a buszunkhoz, ami este 11-kor indul tovább Trujilloba, kb. 600 kilométerre fel északra. Elvileg reggel 8 körül már ott leszünk, na de majd azokat a történéseket megírom holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése